2016. március 20., vasárnap

8. fejezet ~ Útban hazafelé

 Sziasztok!

Hosszú, hosszú kihagyás után újra itt vagyok. Nem tudom, milyen gyakran fogom tudni hozni a részeket, tekintve, hogy lassan jön a szakmai vizsgám, de igyekezni fogok. Köszönöm mindenkinek a bátorítást, és hogy érdeklődtetek a történet felől!

Na, de nem is fecsegek tovább. Kellemes olvasást!





 Mikor kinyitottam a szemem, a tisztás közepén találtam magam. Mellettem Ailin ült egy nagyobb kövön, és békésen forgatott az ujjai között egy apró, sárga színű virágot. 

- Régóta fekszem itt? - kérdeztem, mikor lassan felültem és a mellette lévő fatörzsre ültem. 

- Nem tudom, nagyjából öt perce kerültem ide. - A lány megrántotta a vállát, majd továbbra is szomorúan forgatta a kis növényt.

- Miért érzem úgy, hogy valami nincs rendben? - Mikor kérdőn rám nézett, kifejtettem a véleményem. - Nem olyannak tűnsz, mint aki sokat szomorkodik - néztem a kis tiarára, ami a fején volt. A smaragd arra engedett következtetni, hogy egy vikomt lánya volt, aki a királyi és a hercegi családot követte rangban. - És nem egyenes a hátad.

- Jó megfigyelő vagy - nevetett fel, majd lassan kihúzta magát, és újra egyenes háttal ült a kövön. - Tudod, már huszonkét éves vagyok. A Társaságban már vénlánynak számítok. A szüleim szeretnék, ha mihamarabb megházasodnék. Én pedig azt szeretném, ha a házasság szerelemből, nem pedig érdekből jöjjön létre. Viszont az összes kérőmet csak az érdekli, hogy mennyi vagyonom van - magyarázta mélyet sóhajtva.

- Ilyenkor örülök, hogy kalóz lehetek - mondtam elgondolkodva. Ailintől egy gyors grimaszt kaptam válaszul, mire én csak védekezően felemeltem a kezem. - Sajnálom. Én amondó vagyok, hogy ne hagyd, hogy a szüleid rád erőltessék az akaratukat. Előbb-utóbb úgyis feltűnik valaki, aki nem a pénzedért vagy rangodért fog szeretni.

- Miért vagy ebben olyan biztos?

- Édesanyám mindig azt mondta: "Tudod, kislányom, minden élőlény fél szívvel születik. Az emberek, varázslények és állatok egyaránt. Minden szívnek megvan a maga párja, nekünk csupán meg kell találnunk azt. Soha ne add oda magad olyannak, akit nem szeretsz. A szíved érezni fogja, hogy nem passzol össze a másik felével, és ha erőlteted a dolgod, mindkettőtökké darabokra törik." - Nagyon is jól emlékeztem minden mondatára.

- Bölcs asszony volt - mondta meghatottan Ailin. 

- Bizonyára - bólintottam. - Én hiszek abban, amit mondott. Ne hagyd, hogy összetörjék a szíved - mosolyogtam rá bátorítóan.

- Nem is néztem volna ki egy kalózból, hogy ilyen érzelmes - nevetett fel a lány. Mintha apró aranycsengettyűket ráztam volna. 

- Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a kalózok is emberek. És hogy nő vagyok - mondtam szomorúan. Nap, mint nap férfiakkal voltam körülvéve, néha nagyon jól esett volna egy kis beszélgetés egy másik nővel. 

Még néhány percig csevegtünk, azonban egy idő után szédülni kezdtünk és álomtalan álomba zuhantunk. Mikor újra kinyitottam a szemem, már a kabinomban voltam. A hajó gyengéden ringatózott a hullámokon, a takaró pedig a derekamra volt tekeredve, noha tisztán emlékszem arra, hogy mikor lefeküdtem, nem húztam magamra. Felülve láttam, hogy a matrózok már bekészítették a kád forró vizet, így miután kulcsra zártam az ajtómat, boldogan öltöztem le és vetettem magam gőzölgő csodába. Az izmaim megkönnyebbülten felsóhajtottak, mihelyst kényelmesen elhelyezkedtem. Gyorsan átkentem magam levendulaszappannal, megmostam a hajam, majd ezután addig ültem a kádban, míg ki nem hűlt a víz. 

Ezután áttöröltem a testem, ám a hajamat hagytam, hogy szabadon és kissé nedvesen a hátamra omoljon. Kinyitottam az ajtót, majd a kádat a víz segítségével kivittem a fedélzetre, ahol mindent a vízbe öntöttem. Egy pillanattal később jött három matróz, akik elvitték a fedélzetről. Szó nélkül bólintottam, majd felsétáltam a kormányoshoz. Ő beszámolt arról, hogyha a széljárás nem változik, akkor elég két hét, és elérjük a szigetet. Hirtelen koppanásokat hallottam magam mögül, és mikor kíváncsian megfordultam, Calennel találtam szemben magam.

- Jó reggelt, kapitány! - hajolt meg színpadiasan. 

- Önnek is! - Bár tegnap a nagy harc hevében elhagytuk a formalitásokat, úgy éreztem, mégsem illik a keresztnevén szólítanom.

- Jól hallottam, két hét, míg elérjük a szigetet? 

- Valóban - bólintottam. A férfi szó nélkül megfordult és távozni készült, mikor eszembe jutott valami. - Álljon meg! - kiáltottam utána. Ő kérdőn hátranézett, mire intettem neki, hogy kövessen. Levezettem a lépcsőn, egyenesen egy ajtóhoz. Kinyitottam, majd a kezébe nyomtam egy felmosót és egy vödröt.

- Ez mi? - kérdezte, mire én csak gúnyosan elmosolyodtam.

- Ismerkedjen meg velük, jó barátai lesznek - mondtam gyorsan, mielőtt visszaadta volna őket. - Ez az én hajóm, itt mindenkinek megvan a maga dolga, senki sem lazsálhat. És ha már az én hajómon utazik, az én ételemből eszik, ha az én pénzemből vásárolt ruhákat hordja, akkor elvárom, hogy dolgozzon. 

- Maga nem tréfál - ámult el. 

- Nem bizony - mondtam, majd gyorsan megfordultam, hogy visszasétáljak a tatfedélzetre. Mikor a kormány mellől visszanéztem rá, ő még mindig olyan döbbenten meredt a kezében tartott tárgyakra, mintha bármelyik pillanatban rátámadhatnának.

Az út nagyjából két hétig fog tartani, ami azt jelenti, hogy mire odaérek, már csupán két hónapom lesz arra, hogy megtaláljam a kulcsot. A legrosszabb pedig az, hogyha nem is ott van a kulcs, akkor ismét lehet hajóra szállni. Félek, hogy nem lesz elég időm, ezért is örültem, hogy Calen segít nekem. Katona, biztosan több tapasztalata van a dolgok felkeresésében, hiszen végül engem is megtalált. Mikor a férfira pillantottam, kis híján hangosan felkacagtam. Még soha senkit nem láttam ilyen ügyetlenül felmosni. Nem kellett hozzá nagyon tehetségesnek lenni, de úgy állt a kezében a felmosó, mint úrihölgy kezében a vasvilla. Sehogy. Nem tudtam eldönteni, hogy menjek oda segíteni neki, vagy megoldja magától, azonban mielőtt egy lépést is tehettem volna, az egyik emberem mellé lépett, kitépte a kezéből a felmosót, majd megmutatta, hogy kell csinálni. Majd visszanyomta a kezébe és ment tovább a maga dolgára. Ezután már némiképp elfogadható volt, amit csinált, de fogadni mertem volna rá, hogy a tizennegyedik nap végére már nagyszerűen fog menni.

A két hét alatt szinte az összes készletet felemésztettük, egy ekkora hajón, melyen nagyjából száz ember él, több kiló étel fogy el egy nap. Ráadásként a nyakamba kaptam egy angyalt is, akinek akkora volt az étvágya, mint három megtermett embernek. És ha mindez nem lett volna elég, négy nappal korábban, hogy kikötöttünk volna, megtámadtak minket. Az egész olyan hirtelen ért minket, mint egy nyári vihar.

- Kapitány! - hallottam meg Luin hangját, aki a kosárban figyelte a tengert. - Kalózhajó a láthatáron.

- Merre? - kiáltottam vissza, miközben a zsebemből előhalásztam a kedvenc távcsövemet.

- Keleten - mondta Luin, én pedig rögtön abba az irányba fókuszáltam. Igaza volt a fiúnak, valóban egy kalózhajó közeledett felénk, méghozzá nem is akárki. Nanda volt az, akiről az utóbbi időben egyre többet lehetett hallani. Kegyetlen volt, félelmet nem ismerő és a nők szerint szívdöglesztő. Szerencsére még nem volt vele személyes tapasztalatom, de félő volt, hogy ez megváltozik. A hírneve az enyémmel vetekedett, de míg engem azért csodáltak, mert nő létemre vagyok ilyen sikeres, addig őt azért, mert több, mint százötven birodalmi katona életét vette el. Fél év alatt.

- Támadásra felkészülni! - adtam ki azonnal az utasítást. Tudtam jól, nem úszhatom meg csata nélkül. - Menjetek az ágyúhoz, kardokat elő, vitorlákat bonts! - Ha már támadni kell, akkor legyünk mi azok.

- Mi folyik itt? - kérdezte Calen, mikor mellém ért.

- Vedd elő a kardjaid, szükséged lesz rá! - mondtam komoran. Kivette a kezemből a távcsövet, és maga is megnézte, kivel van dolgunk.

- Nanda - szűrte a szót a fogai közt.

- Ismered? - kérdeztem felvonva az egyik szemöldököm.

- Személyesen még nem volt alkalmam találkozni vele, de több tucat katonámat megölte már - mondta bosszúsan.

Visszaadta a távcsövem, majd a következő pillanatban megjelentek a szárnyai, majd a kardjai a két kezében. Még mindig elképedéssel töltött el a látvány, ha egy varázslény átváltozott. Nem sokat teketóriáztam, követtem az angyal példáját és én is alakot váltottam. Erősen markoltam a kezembe simuló botot, melynek a végén, mint mindig, most is ott tekergett a vízcsóva, támadásra készen. Már csak pár percnyire voltunk a másik hajótól, szinte éreztem, ahogy meglegyint a csata szele. A szívem egyre gyorsabb ütemet vert, szaporán szedtem a levegőt. Mindig ezt éreztem, mikor megtámadtunk egy hajót, vagy épp minket rohamoztak le. Egyrészt az izgalom, másrészt az aggodalom miatt történt mindez. Nem akartam senkit sem elveszíteni a legénységből, hiszen az én embereim, felelősséggel tartozom nekik. Azért vagyok a kapitányuk, hogy irányt mutassak és megvédelmezzem őket. Ez sajnos nem mindig sikerült, de szerencsémre eddig nem sokszor kellett újakat felvennem.

Lélegzet-visszafojtva vártam, hogy a közelünkbe érjenek. Aggódtam, hogy ezúttal nagy veszteségek árán sikerül csak megnyernünk az ütközetet, nagyobb hajóval, több emberrel és jobb ágyúkkal rendelkeztek. Magamban számoltam vissza, három, kettő, egy...

- Támadás! - kiáltottam el magam és pár másodperccel később dördültek is az ágyúk. Az ellenség nem igazán volt meglepett, csak arra nem számítottak, hogy ilyen hamar támadásba lendülünk. Ők sem sokat késlekedtek, ágyúk dörrentek, emberek káromkodtak, pallók lendültek. A kampók belekaptak a fedélzetbe, én azonban nem voltam hajlandó megvárni, míg átérnek rajta az emberek, alulról egy vízcsóva segítségével kiakasztottam, majd a tengerbe löktem azokat.

- Úgy látom a hatalmas Sirillel van dolgom - hallottam meg egy mély férfi hangot. Bár igyekeztem megakadályozni, hogy a támadóink átjussanak a mi hajónkra, mindenre én sem tudtam figyelni. - Megtiszteltetésnek veszem, hogy önnel találkozhatok.

- Milyen kedves magától - morogtam, miközben újabb pallókat löktem a mélybe.

- Sokat hallottam már a képességedről - mondta a férfi. Ahogy lassan előre sétált, egy gyors pillantást vetettem rá. Valóban szívdöglesztő volt. Középhosszú, barna haj, égkék szemek, izmos felsőtest és lehengerlő mosoly. Kár, hogy a külső szépség egy rothadt belsőt takart. 

- Én is a tiédről - mondtam egy szemtelen vigyor kíséretében. Pallók sora tűntek el a hullámok között, azonban egy idő után a vitorlákra dobott kampókon egyre több kalóz lendült át, és nem maradt időm mással foglalkozni. Ahogy előre sejtettem, egyszerre hárman rontottak nekem, és próbálták lenyisszantani egy-egy végtagom. Igyekeztem viszonozni a szívességet, de nem véletlen, hogy annyi katonát sikerült lemészárolniuk. A férfiak mind jól képzett zsoldosok voltak, több éves gyilkolási tapasztalattal. A szerencsém az volt, hogy a tenger közepén voltunk, így a víz folyamatosan nekem kedvezett.

- Hagyjátok fiúk! - rikkantotta Nanda mellém ugorva. - Ő az enyém - villantott felém egy széles mosolyt. - Már rég meg akartam küzdeni a kis fruskával.

- Megtisztelő - mondtam egy mély pukedlit követően. Mielőtt teljesen felegyenesedhettem volna, a férfi nekem rontott. Nem számítottam rá, így kibillentem az egyensúlyomból, és a földre estem. Ő megpróbált egy gyors szúrással kivégezni, de a botommal sikerült ezt megakadályoznom.

- Ez tisztességtelen volt - sziszegtem a fogaim között.

- A kalózok nem tisztességesek - mondta a férfi. Ha ő így akar játszani, akkor én is így fogok.

Két kézzel szorítottam a botot, aminek nem díszként volt a végén a vízgömb. Csak gondolnom kellett rá, és az rögtön elmozdult és a férfi lába köré tekeredett. Őt ez annyira meglepte, hogy lazított a szorításán és én ezt gyorsan kihasználva ellöktem magamtól. Azonnal felpattantam, a kezemmel a tenger felől intettem, és egy jókora csóva mellkason találta. Ekkor egy gömböt képeztem a feje körül, így rögtön fulladozni kezdett. Nem terveztem a megölését, de nagyon feldühített, így kicsit megkínoztam. Azonban arra nem számítottam, hogy míg én a kapitánnyal vagyok elfoglalva, addig az egyik ellenséges matróz mögém oson és lecsap. Későn vettem észre a támadást, de még így is sikerült annyira elugranom, hogy a hátam helyett a karomat találta el.

- Az istenit! - kiáltottam fel. A buborék, mely Nanda feje körül lebegett, szertefoszlott. Ő köhögve és levegőért kapkodva tántorgott a hajó szélének, míg én egy gyors intéssel a támadómat a tengerbe juttattam. Próbáltam elállítani a vérzést, letéptem egy kevés anyagot az ingem aljából és fél kézzel elszorítottam a karom. Ideiglenesen megteszi.

- Jól van? - lépett mellém Calen hirtelen. Kis híján őt is a vízbe löktem, de a mozdulat közben megállt a kezem a levegőben.

- Hol volt eddig? - kérdeztem dühödten, majd a botommal kivédtem egy feldühödött matróz támadását.

- Kiirtottam a gyomot. - Kardjával ekkor levágta egy kalóz három ujját.

- Muszáj volt? - kérdeztem dühösen, mikor a visítva menekülő férfi után néztem. - Most összevérezte a tölgyfapadlót - morogtam a foltra nézve. Előre sajnálom azt a szerencsétlent, akinek majd a szerte-szét heverő végtagokat kell majd összeszednie.

- Ha ez zavar, akkor jobb, ha nem megy a tatra egy darabig - mondta komoran, de a szemében nevetés bujkált.

- Úgyis maga fogja feltakarítani - mondtam mélyet sóhajtva.

Az elmúlt pár percben úgy tűnt, elfogytak a matrózok, de ekkor Nanda hirtelen elkiáltotta magát.

- Előre! - Ekkor úgy özönlötték el a hajót a támadó matrózok, mint patkányok a város utcáit egy kiadós eső után. Egy pillanatra megállt a levegő a tüdőmben, hiszen jókora erőfölényben voltak. Legalább kétszáz kipihent férfi lépett a fedélzetre, ezzel visszaszorítva a legénységem.

- Vissza! - ordítottam. Nem kellett kétszer mondani, az embereim rögtön mögém kerültek, így úgy néztünk ki, mint egy csatára váró hadsereg. Nanda lassan előrelépett és szélesen elvigyorodott.

- Nocsak, nocsak! - ingatta a fejét. - Többre számítottam tőled, Siril Vaiya. Ahogy látom, egy angyal is az oldaladon harcol, mégsem vagytok képesek legyőzni néhány halandó, emberi lényt.

- Menjen a pokolba! - Szinte köptem a szavakat.

- Majd később találkozunk, most azonban kis kegyed fog odakerülni. - Mondatait hangos kacagás követte. Nem baj, hadd mondja csak a szónoklatot, addig is összeszedem az erőm, hogy megmozgassam alattunk a víztömeget.

- Miből gondolod, hogy nincsenek rejtett fegyvereim? - kérdeztem incselkedve. Két karom erősen reszketett a megerőltetéstől, az erőm ekkora fokú használata mindig kimerített.

- Akkor már rég felhasználta volna - nevetett fel. - Most pedig ég önnel. Elképzelni sem tudja, mióta vártam arra, hogy megöljem - mondta, miközben intésre emelte a kezét.

- Az érzés kölcsönös - kiáltottam, majd a következő pillanatban felemeltem a kezem, és ezzel együtt két hatalmas szökőár emelkedett fel. A férfiak hirtelen megtorpantak, már nem tudták, hogy a kapitányuknak engedelmeskedve rohanjanak le minket, vagy fejvesztve meneküljenek a saját hajójukra. 

- Mit álltok ott? Ez csak egy kis víz - ordított Nanda. Karom remegett, a lábaim táncot jártak, de még nem jött el az ideje, hogy a vizet a fejükre küldjem. Megvártam, míg a tétován felénk lépdelő zsoldosok közelebb érjenek, majd elengedtem a szökőárt. A férfiak felkiáltottak, ahogy a hatalmas víztömeg belesodorta őket a tengerbe, csupán néhányan tudtak megkapaszkodni a korlátban, köztük a kapitány is. Mikor a fedélzet újra száraz volt, láttam, hogy Nanda utasításokat ad a visszavonulásra.

- A csatát megnyerted. De a háborút nem. - Azzal átlendült a saját hajójára. Micsoda közhely. Mi még búcsúként ellőttünk pár ágyút, majd mikor már láttam, hogy látótávolságon kívülre értek, a földre rogytam.

- Kapitány? - lépett mellém Kheleb, viszont segítő kezet nem nyújtott. Tudta, hogy csak akkor kell felsegítenie, ha én erre utasítást adok.

- Jól vagyok - mondtam egy pillanatra lehunyva a szemem. Szédültem és a hányinger kerülgetett, részben az erőm használatától, részben pedig a vérveszteségtől. - Merre tart a hajó? - kérdeztem lassan felállva. Nem hősködtem, erősen megkapaszkodtam a korlátba, úgy néztem elsőtisztemre.

- Wipok-szigetére, ahogy parancsolta - mondta a barna bőrű férfi.

- Fordítsátok a hajót a Koako-sziget irányába! - adtam az utasítást. Kheleb kérdőn felvonta a szemöldökét, de nem mondott semmit, csak odafordult a legénység felé és kiosztotta a parancsokat. Tekintve, hogy a két királyság szomszédos volt egymással, így nem kellett kerülnünk, csak kicsit tovább mennünk. Eddig nem szóltam a többieknek, alaposan át akartam gondolni a dolgot.

- Miért oda tartunk? - kérdezte Calen mellettem. Először nem válaszoltam, csak néztem, ahogy az embereim dolgoznak. Egy pillanatra összeszorult a torkom, ahogy láttam, hogy néhány bajtársunkat a tengerbe dobják. Gyors imát mormoltam a lelkük üdvéért, csak aztán néztem a férfira.

- A segítség szerint oda kell mennem, hol múltam és jövőm összeér. Egy olyan múltbéli esemény, mely egy életre megváltoztatta a jelenem. Ezt pedig a szülőházamban találom meg - mondtam komoran. A férfi nem válaszolt, csak megfogta a karom és kibontotta a hetykén megkötött csomót. Alatta egy kissé mély seb volt, de szerencsére nem ért csontot a kard.

- Nem néz ki túl jól - mondta homlokráncolva Calen. Igaza volt, tényleg nem volt szép látvány, de pár hét és már csak egy apró heg lesz utána.

- Megmaradok. - Ki akartam rántani a kezem a szorításából, de ő vasmarokkal tartott. Mielőtt bármit is szólhattam volna, hüvelykujját a sebre szorította. Kis híja volt, hogy fel nem sikoltottam, az éles fájdalom végigfutott a testemen.

- Maradjon nyugton.

Pár pillanattal később a vérzés elállt és a seb szélei lassan összébb húzódtak. Hallottam, hogy az angyalok híresen gyorsan gyógyulnak, de nem tudtam, hogy nem csak magukat, de másokat is meggyógyíthatnak. Mikor végzett, elengedte a karom, én pedig elindultam a kabinom felé, hogy átvegyem véres öltözékem. Közben végig azon agyaltam, hogy néhány nap alatt, hogy megváltozott minden. Ez a férfi nemrég még meg akart ölni, most pedig önként meggyógyította a sérülésemet. Eszembe jutott apám, ahogy egyik kedvenc mondását tanítja. "Kislányom, soha ne feledd! Tartsd közel magadhoz a barátaidat, az ellenségeid pedig még közelebb! Sosem tudhatod, egy hirtelen fordulat, és karöltve küzdötök egymás oldalán." Akkor nem is sejtettem, milyen igazat mond.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Juj, el sem tudod képzelni, mennyire vártam az új részt! Mindig felnéztem aa blogodra, és most majdnem örömtáncot járta. :D De inkább maradtam vadalma. Nagyon klassz lett, hozd a következőt minnél hamarabb, kérlek!
    Puszi
    A Girl

    VálaszTörlés